60 ezer értékjeggyel pótolták idén a román autópark felújítását szolgáló Roncsprogramot. Ennek értelmében, még több roncsautót vonhatnak ki a forgalomból.
A program bővítése a környezetvédelmi alap újraszámlálásával jöhetett létre, a csíszolások ugyanis megengedték ezt az intézkedést – jelentette be a hírt Ioana Muntean, szóvivő, a tegnapi kormányülés végén.
Ioana Muntean hozzátette, főként a projekt sikere vezette a képviselőket ehhez a döntéshez, kihangsúlyozva, hogy idén megduplázták a Roncsporgramra szóló költségek értékét a tavalyihoz képest. Míg 2010-ben 228 millió lejt szántak a felújító akcióra, addig 2011-ben 456 millió lejre emelték az összeget.
A szóvivőtől továbbá azt is megtudtuk, a 2010-ben megszabott összegből közel 60 ezer 10 évnél idősebb járgányt sikerült kivonni a forgalomból. Idén, mostanig, már 50 ezer régi autót adtak le, amelyhez hozzáadódik még közel 10 ezer, amely jelenleg épp a leadási fázisban van.
A Roncsprogram máig hozzájárult ahhoz, hogy Románia autóparkja (eddig) összesen 63 ezer új autóval gazdagodjon, amelynek szinte fele belföldi gyártmány.