Mesébe illő történet lenne, viszont teljesen valós: a hiszékeny gyulakutai asszonynak 11 ezer lejébe és egy tyúkjába került, hogy az állítólagos Rozália jósnő átverje, és le is lépjen a „varázslathoz szükséges” pénzzel.
Az 58 éves gyulakutai asszony az újságból értesült Rozáliáról és a csodatetteiről. Mivel a hirdetésben az állt, hogy a táltosnő a rontások feloldásához is ért, a gyulakutai asszony megkereste és a segítségét kérte.
Előlegként – a varázslat elkezdéséhez – 1000 lejt kért Rozália az asszonytól és egy mobiltelefon-feltöltő kártyát, a személyes találkozáskor pedig további 10 ezer lejt és egy tyúkot. Az asszony nem fogott gyanút mindaddig, míg az összeg és a baromfi átadása után Rozália kitessékelte a szobájából – a varázslat véghezvitele miatt –, és aztán „elfelejtette” őt visszahívni: Rozália ugyanis eltűnt, pénzzel, tyúkkal, töltőkártyával együtt.
A csalódott asszony azonnal a rendőrséghez fordult. Livia Popa, a Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője úgy nyilatkozott, sikerült azonosítani Rozáliát, aki valójában nem is Rozália, hanem egy más nevű, 28 éves bukaresti nő. Azt még nem tudni, hogy a gyulakutai asszony visszakapja-e a közel 11 ezer lejét, az viszont biztos, hogy a nő ellen eljárást indítottak, átverés vádjával.