A helyi adók és illetékek 95%-át már behajtották

A 2012-es évre szóló helyi adók és illetékek begyűjtése már több mint 95%-ban megtörtént, még az év első felében – számolt be a pénzügyek állásáról Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.

Hozzátette, az a lehetőség, mely szerint a Román Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) szedje be az ingatlanadót a helyi hatóságok nevében is, egy elhamarkodott javaslat. Florea szerint ugyanis ezt az ötletet a Municípiumok Egyesületének képviselőivel kellene megtárgyalni azelőtt, hogy gyakorlatba ültetnék.

A Mediafax hírügynökség információi szerint, az ANAF új feladatáról az a kiegészítő szándéknyilatkozat tesz tanúbizonyságot, amelyet augusztus végén fogadtak el a román hatóságok a Nemzetközi Valutaalappal közösen.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ezúttal szeretné emlékeztetni a magán- és jogi személyeket, hogy az adók és illetékek második évi részletének a törlesztését szeptember 30-ig tehetik meg az önkormányzat pénztárainál, illetve a ghiseul.ro honlapon.

Share this post

PinIt
scroll to top