A magyar kultúra napja az Erdély Tv-ben

Kultúrcsepp beszélgetéssel, dokumentumfilmekkel, népzenével, néptánccal ünnepli az Erdélyi Magyar Televízió a Magyar Kultúra Napját.

Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Kovács András Ferenc költő, a Látó főszerkesztője és Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója lesznek a pénteki Kultúrcsepp vendégei. (ismétlés: vasárnap 19.00-tól) Beszélgetésük témája az erdélyi magyar kultúra napjainkban.

Vasárnap reggel 9 órától Magyar Tamás: Suba subával című dokumentumfilmje kerül műsorra. A filmből a népi öltözködés három meghatározó darabjának a subának, a gubának és a szűrnek a kultúrhistóriáját ismerhetik meg.

Vasárnap délután 4 órától a 100 tagú cigányzenekar zenél, majd (16.30-tól) Lakatos Iván: A honfoglaló magyarok művészete dokumentumfilmet nézhetik meg. 18 órától a Csík Zenekar koncertjéből láthatnak egy részletet, 20 órától pedig küküllőmenti táncokat láthatnak a Maros Művészegyüttes előadásában.

20 óra 30 perctől Molnár Ferenc: Az ördög című darabját tűztük műsorra, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában. 23 órától pedig Lakatos Iván: A magányos cédrus című dokumentumfilmjéből Csontváry Kosztka Tivadar életét ismerhetik meg. Ünnepeljék a Magyar Kultúra Napját az Erdélyi Magyar Televízióval!

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Ezt olvasta már: Olvass fel Marosvásárhelyért!

    Share this post

    PinIt
    scroll to top