A Maros Megyei Egészségügyi Biztosítóház ismét pénzalapok nélkül maradt, így nincs amiből beszereznie a rákos betegek gyógyszereit. Az intézmény idén 200 millió lejes költségvetésből fedezi az onkológiai program költségeit, azonban ahhoz, hogy év végéig biztosítani tudja a betegek orvosságait, további 10 millió lejre lenne szükség.
A Biztosítóház képviselői azt állítják, november elején kérvényezték már a költségvetés kiegészítését, de az összeg még nem érkezett meg.
Anca Florea, a Maros Megyei Egészségügyi Biztosítópénztár beszállítókkal való kapcsolattartásért felelős igazgatója úgy nyilatkozott, a pénzalapokat az év folyamán többször is megtoldották, ezért azt reméli, ezúttal sem lesz másként. Csakis így tudják beszerezni az onkológiai programban a kellő gyógyszereket, december 31-ig – tette hozzá az igazgató.
Mindezek ellenére, a gyógyszertárak továbbra is kiadják a betegeknek felírt orvosságokat. A Biztosítóház képviselői szerint, a beszállítókat már értesítették afelől, hogy a pénzalapok lassan kimerülnek. De mivel még nem érkezett panasz a betegektől, azt jelenti, a patikák saját felelősségükre adják ki a gyógyszereket.
A gyógyszertárak képviselői azonban azt állítják, az állam április óta nem törlesztette az országos programokon keresztül beérkezett receptek összegét, de bíznak abban, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Biztosítópénztár kifizeti majd az adosságait.