A Maros megyei hatóságok szerint 13 gyerek maradt árván a ceglédberceli buszbaleset nyomán. Székely László és Sagyebo István, Mikefalva (Mica) és Balavásár (Bălăuşeri) polgármestere úgy számítja, hogy a 13 gyerek közül 11 mindkét szülőjét elveszítette.
„Információink szerint négy személy balavásári volt. Két férfi és két nő, akiknek összesen nyolc kiskorú gyerekük volt, az egyik családnak hat, a másiknak kettő. Elkezdtük az eljárást a gyámok kijelölésére” – nyilatkozta Sagyebo István, Balavásár polgármestere.
Székely László szerint négy áldozat mikefalvi volt.
„Négyen azok közül, akik meghaltak a magyarországi buszbalesetben felsőkápolnaiak (Căpâlna de Sus) és désfalvaiak (Deaj) voltak. Három férfiról és egy nőről van szó, két férfi testvér volt, a nő egyikük felesége, valamennyien Szlovéniában dolgoztak. (…) Három gyerek mindkét szülőjét elveszítette, másik kettőnél csak az anya maradt életben, aki nem volt a buszban. Az egyik elhunyt személynek nem voltak gyerekei” – nyilatkozta Székely László.
Nagy Zsigmond Maros megyei alprefektus jelentést kért az árván maradt gyerekekről, és elmondta: egyelőre nem sikerült kinyomozniuk, hová való a kilencedik áldozat.
A PRO TV korábbi értesülései szerint 35 gyerek maradt árván.
Forrás: AGERPRES