A Marosba zuhant egy autó Gödemesterházán – két személy meghalt

Súlyos közúti baleset történt vasárnap a Maros megyei Gödemesterháza közelében. Egy személygépkocsi nem tartotta be a kanyargós és nedves úttestre vonatkozó sebességkorlátozást, és belezuhant a Maros folyóba. A szerencsétlenség nyomán két személy életét vesztette, három pedig sérüléseket szenvedett.

A Hargita Megyei Vészhelyzeti és Tűzoltósági Felügyelőséget hajnali 04,49 órakor értesítették a balesetről. A helyszínre siető életmentők azonban már nem tudtak segíteni az autó két utasán, közöttük a sofőr életén sem.

A személygépkocsiban egyébként öt fiatal férfi utazott, a jármű pedig a Maros megyei nyilvántartásban szerepel – nyilatkozta a Alina-Maria Ciobotariu, a Hargita Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség szóvivője. A hatóságok szerint, a gépkocsi vezetőjének halálát fulladás okozta, ráadásul alkohol befolyása alatt is volt, míg a mellette ülő férfi az ütközésből származó sérülések miatt hunyt el. A sérülteket kórházba szállították.

Share this post

PinIt
scroll to top