Alíg két hete, hogy a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium meghirdette a „Biciklisávok a kerékpárosoknak” elnevezésű projektet, öt önkormányzat nyújtotta már be a pályázati dokumentációt a projektre nézve.
Az egyik pályázó a Maros megyei Nyárádkarácsony, amelynek önkormányzata nem kevesebb, mint 3,5 kilométer hosszú biciklisávot tervez építtetni, a Nyárád patak mentén.
Továbbá, a 65-ös országút mentén, 4,8 kilométer hosszúságban, összeköttetést szeretnének létesíteni Nyárádkarácsony és Kisbodon települések között, kerékpársávval, az úttest kiszélesítésével. Ezzel az intézkedéssel elkülönítenék a személygépkocsi-forgalmat a biciklis forgalomtól, növelve a kerékpározók biztonságát, és bátorítva a kerékpározást, mint mozgástevékenységet. A nyárádkarácsonyi önkormányzat által benyújtott pályázat kivitelezési értéke 1,3 millió lejre tehető.
A július 20.-án elindított programhoz Nyárádkarácsony mellett eddig Marosvásárhely, Segesvár, Szászrégen és Mezőbánd önkormányzata csatlakozott, pályázati dokumentáció formájában.
Ami a finanszírozást illeti, a Környezetvédelmi Minisztérium 90%-ban állja a pályázatokban meghatározott összeget, a maradék 10%-ot pedig a nyertes önkormányzatnak kell kifizetnie. A biciklisávok létesítésére vonatkozó programban összesen 50 millió lejt szánnak szétosztásra.