A Pro Biciclo Urbo újabb kerékpártúrát szervez

A marosvásásrhelyi egyesület május elsején közúti biciklitúrára hívja az érdeklődőket, az úticél ezúttal a mezőségi sztyeppei bazsarózsák védterülete.

A bringások a Marosvásárhely – Náznánfalva – Mezőbergenye – Mezőbánd – Mezőgerebenes – Mezősályi – a Bota völgyi sztyeppei bazsarózsa védterület – Marosvásárhely útvonalon több látnivalóra számíthatnak, mint például a Mezősályi és Mezőtóhát közötti halastó rendszer, vagy maga a botavölgyi sztyeppei bazsarózsa védterület.

A vasárnapra tervezett kiránduláson összesen 108 kilométert kell majd tekerni, ebből 94 aszfaltozott útszakasz. A szintkülönbség körülbelül 510 méter, a túra nehézségi foka pedig közepesre tehető.

A gyülekező a Bolyai szobornál lesz, az indulást pedig reggel 8 órára ütemezték. Egész napos túráról van szó, a visszatérés ugyanis valamikor estefelé lesz. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy a megfelelő öltözék mellett élelmet és pénzt is vegyenek magukhoz. A tervek szerint kolbász-, illetve szalonnasütésre is sort kerítenek.

További információkért Kulcsár Bélát lehet hívni, a 0731 417 215-ös telefonszámon.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Share this post

    PinIt
    scroll to top