A szerdai Megyei Tanács-ülésen, Lokodi Edit tanácselnök a Transilvania repülőtér igazgatójának lemondását kérte. Az indok az volt, hogy az igazgató vezetése alatt a repülőtéren számos rendellenesség lépett fel.
Lokodi Edit több ellenőrzést is elrendelt, amelyekből kiderült, befejezetlen ügyek sorozata létezik még a légikikötőnél. Ezek értelmében, a rossz menedzselés vádja alatt kellene, hogy lemondjon tisztségéről Ştefan Runcan.
A tanácselnök úgy fogalmazott, Ştefan Runcan reptérigazgató nem képes az intézmény vezetésére. Nem eléggé határozott, emiatt csak kínlódnak körülötte az alkalmazottak. A legnagyobb gondot ugyanis az a befektetés jelentette, amely a repülőtér modernizálását illeti, és mai napig még nem zárult le. Lokodi ultimátumként hozzátette, amennyiben Ştefan Runcan nem zárja le június 30.-ig annak a beruházásnak a kivitelezését, amelyet egyébként még 2010. decemberére ígért, mondjon le tisztségéről.
A Transilvania vezetője azonban azzal védekezik, hogy nem ő tehet a modernizálási munkálatok eltolódásáról, hanem a kivitelező vállalat. Ştefan Runcan úgy nyilatkozott, aláírták ugyan a szerződést még tavaly, de a munkálatok csak év végén kezdődtek el. Idő közben arra is fény derült, hogy a leszerződtetett munkálatok mellett egyéb, kiegészítő munkákat is el kell végezni. Ezek miatt húzódik az ügy, de folyamatban van, és le is zárul – tette hozzá a repülőtér igazgatója.
Hogy végül milyen döntést hozott Runcan a felmondásával kapcsolatban, nem tudni, mivel a válasza nem volt teljesen egyértelmű. A Megyei Tanács képviselői azonban úgy határoztak, további 3 millió 844 lejjel pótolják a repülőtér kasszáját.