A román kormány ideiglenesen betiltaná mindenféle faáru exportját, az erről szóló sürgősségi rendelet tervezete a jövő héten kerülhet a kormány asztalára – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán.
Ponta a kormányülés elején, a sajtó jelenlétében beszélt terveiről, arra reagálva, hogy szombaton a környezetvédők országszerte tüntettek az erdők védelmében, a parlamentben pedig az államfő által megfontolásra visszaküldött erdészeti kerettörvény tervezete körül élénk politikai vita alakult ki.
A kormányfő nem pontosította, milyen időszakra állítanák le a faexportot, illetve hogy a tiltás a nyersanyagra, a rönkárura korlátozódik-e, vagy a fűrészáru kivitelét is leállítanák.
Victor Ponta nyilvánosan elbocsátással fenyegette meg az igazságügyi minisztérium szakembereit, akik állítólag hátráltatják a faexport felfüggesztéséről szóló rendelet elfogadását.
Legfrissebb hírek
Kedden a román képviselőház három szakbizottsága is elutasította az erdészeti kerettörvény módosítását, amit Klaus Iohannis államfő kért a parlamenttől. Az elnök az uniós versenyszabályokra hivatkozva egyebek közt azt kifogásolta, hogy a törvény fajtánként 30 százalékra korlátozná az egyes cégcsoportok által felvásárolható fa mennyiségét, a monopóliumok kialakulásának megakadályozása érdekében.
A jobbközép államfővel szemben álló szociáldemokrata kormánypártok szerint Iohannis a külföldi fafeldolgozó cégek lobbijának engedve kérte a törvény módosítását. Ponta több ízben hangoztatta, hogy a kormánytöbbség megvédi a román erdőket és nem változtat az erdészeti kerettörvényen.
Az MTI érdeklődésére Korodi Attila parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy Románia elsősorban Kínába, Japánba és Közel-Keletre exportál fát. Romániában 18 millió köbmétert fát termelnek ki évente, ennek 23 százaléka kerül az országhatáron túlra.
A Mediafax hírügynökség szerint Romániában három – osztrák, illetve svájci – cég, a Schweighofer, Kronospan és Egger vásárolja fel a legtöbb rönkárut: 2013-ban együttesen mintegy ötmillió köbmétert dolgoztak fel. Ez abban az évben 470 millió eurós árbevételt és csaknem 100 millió eurós nyereséget hozott a Schweighofernek. A szászsebesi (Sebes) Kronospan-üzem 2012-ben mintegy negyedmilliárd eurós forgalom mellett 0,3 milliós veszteséget jelentett, az Egger pedig 2013-ban 209 millió eurós forgalom mellett 14 millió eurós nyereséget könyvelt el Romániában – írta a Mediafax.