A tanügyi szakszervezetek a tanügyi törvény módosítását kérik

A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezet Maros megyei fiókja több javaslatot is tett a tanügyi törvény módosítására, amelyeket már továbbított az Oktatási Minisztériumnak.

Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy töröljék el az iskoláknak adott, a diákok száma szerint megszabott támogatást, ez ugyanis hátrányba helyezi a vidéki tanintézményeket, tekintettel léve arra, hogy a falvakban gyakran előfordul, hogy egy osztályban alíg jár 25 diák – mutatott rá Ioan Săcărea, a Spiru Haret Maros megyei szakszervezet elnöke.

Săcărea továbbá úgy véli, az érettségin elért katasztrofális eredmények is összefüggésben állnak a jelenlegi tanügyi rendszerrel, mivelhogy az állam kevés pénzt szán az oktatásra, ugyanakkor a vizsgáztatás is egységes tételsorokkal zajlik.

Egy másik fontos javaslat az volt, hogy a minisztérium ne a polgármesteri hivatalokon keresztül támogassa az iskolákat, hanem egyenesen a tanintézményeknek juttassa a nekik szánt összegeket. Továbbá az is felkerült a listára, hogy könnyítésekkel illessék úgy a tanügyben dolgozókat, mint ahogyan azok gyerekeit is. És nem utolsó sorban, a szakszervezetek tagjai újból szeretnének pihenő-kuponokat, kezelési csomagokat 50%-os ármegtérítéssel, valamint ingyenes vonatjegyeket is.

A szaktárca egyébként július 19-én, csütörtökön vitatja majd meg az országszinten tett javaslatokat az új tanügyi törvénnyel kapcsolatban.

Share this post

PinIt
scroll to top