A városligeti Stadiont koncerthelyszínné alakítják

stadion boloni 1Egyelőre koncertek helyszínéül fog szolgálni a Városligetben lévő Stadion. A még 2012-ben elindított megvalósíthatósági tanulmányt követően, a létesítmény rehabilitációs tervét dolgozzák majd ki a szakemberek.

Jelenleg Marosvásárhely egykori büszkesége, a Bölöni-stadionként is emlegetett létesítmény, elhagyatott és omladozó-félben van. Az öltözőkbe hajléktalanok költöztek, a különböző helyiségeket pedig szemét tölti be.

„A stadion megmarad olyannak, amilyen volt. Megkezdjük a korszerűsítését, amelynek során európai standardok szerinti sportlétesítményt kovácsolunk belőle. A Helyi Tanács képviselőivel folytatott tárgyalások értelmében, a stadiont alkalmassá tesszük valamennyi sportág számára.” – nyilatkozta Claudiu Maior, a polgármester személyes tanácsadója.

Hozzátette, mihelyt elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, konkrét összegekről is be fog tudni számolni.

Mint ismert, a Városliget és a Stadion 2011-ben került a város tulajdonába, miután a Kormány rendelet formájában helyezte azt a marosvásárhelyi önkormányzat fennhatósága alá. A felújítása azonban még várat magára.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Share this post

    PinIt
    scroll to top