Majd kiderül, ha megvalósulnak azok a tervek, amelyek a szabadidőközpont körül szövődnek. Dorin Florea, városunk polgármestere úgy képzeli a Weekend jövőjét, mint az a komplexum, amely télen és nyáron egyaránt biztosít szórakozási helyet a város lakóinak, de nem csak.
A Weekend telep területét négy hektárral és újabb fürdőmedencékkel szeretnék bővíteni, a műkorcsolyapálya is elkészül az idén, a tervek szerint. A kormány 5 millió lejt rendelt ki a régi Városliget melletti épület befejezési munkálatainak fedezésére – nyilatkozta Borbély László, környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
Ami a területi kiterjesztést illeti, fürdőmedencéket létesítenének gyerekeknek, de helyet kapnak majd különböző klubok is, mint a vízipólósoké, boxolóké és hokisoké. A Maros partján cross- és biciklipályát építenének ki.
Sajnos az ilyen beruházásokat nem lehet uniós pénzekből kivitelezni, de a körülbelül 50 milliárd régi lejt jelentő beruházást mindenképpen helyi alapból vagy magán, partneri kapcsolatból hoznák létre – tette hozzá Dorin Florea. A telegondola tervét is megvalósítaná a polgármester, amihez befektetők jelentkezését várják, így összeköttetésbe kerülne a Somos Tető a Weekend teleppel.
Mindezek ellenére, a Tudor lakónegyedi szabadidőközpont gondolata továbbra sem tűnik el, ezt is valóra szeretnék váltani, viszont csakis ezen munkálatok értéke 12 millió euróra rúgna.
Ezeket olvastad már?
Slavic Andrea