Nincs ideje a megosztásnak, semmiféle többpártrendszernek, egységesnek kell lenni, erőt kell felmutatni, mert csak így tudunk jövőt építeni ezen a földön – hangsúlyozta Markó Béla szenátor vasárnap Ákosfalván, a település új községházának ünnepi felavatásán.
Az RMDSZ által szerzett jelentős támogatásból és helyi forrásokból épült korszerű épület tornyán a helyi közösség önazonosságát hirdető székely jelkép, a hold és a csillag is helyet kapott, ezt szintén a rendezvény kertében leplezték le.
Az eseményen az RMDSZ volt elnöke mellett jelen volt Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Lokodi Edit Emőke, az RMDSZ Maros megyei tanácselnök-jelöltje, Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke, valamint a magyarországi, felvidéki és belgiumi testvértelepülések, illetve a történelmi magyar egyházak képviselői is. A résztvevőket Osváth Csaba polgármester, az RMDSZ ákosfalvi polgármesterjelöltje köszöntötte.
Beszédében Markó Béla úgy fogalmazott, annak, hogy egy magyar közösség új községházát épít magának, az legfőbb üzenete, hogy a közösség ezen a földön tervezi a jövőjét, itt akar boldogulni és megmaradni. Egy ilyen épület, egy ilyen beruházás ugyanakkor nem jöhet létre a közösség, a megyei tanács, az országos RMDSZ összefogása nélkül – mutatott rá Markó Béla. Ebből is az látszik, hogy nincs ideje a megosztásnak, a megoszlásnak, semmiféle többpártrendszernek, egységesnek kell lenni, össze kell fogni, erőt kell felmutatni, mert csak így tudunk nemcsak szervezni, hanem építeni is – szögezte le.
– Amit Osváth Csaba és csapata tett az elmúlt négy évben, az a hatalmas munka, az a jövőről szól. Tartsuk meg ezt az egységet Ákosfalván és Erdélyben is, hiszen csak így tudunk kellő erővel jelen lenni az önkormányzatokban és az országos politikában –mondta Lokodi Edit Emőke. A megyei tanácselnök-jelölt arra figyelmeztetett, azok a magyar szavazatok, amelyek nem az RMDSZ-re mennek, elvesznek. – Ezáltal az erőnk, a közösség ereje gyengül, de nem azoké erősödik, akik elvesznek tőlünk szavazatokat, hanem mások erősödnek általuk – mutatott rá Lokodi Edit.
Borbély László politikai alelnök építő embernek nevezte Osváth Csaba polgármestert. – Az erdélyi magyarságnak gyarapodnia kell a jövőben is. Hinni kell a jövőben, a hit mellett azonban nap mint nap dolgozni kell Erdélyért, az erdélyi magyar közösségért, ahogyan ezt az ákosfalvi polgármester is teszi – mutatott rá Borbély László.