Akkreditálták a MOGYE magyar tagozatát

A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) honlapján megjelent, hogy megkapta a működési engedélyt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata, azzal a feltétellel, hogy még sor kerül egy ellenőrző látogatásra.

A tagozat működésének eredményességét bizonyítja, hogy a végzősök jól szerepeltek, sőt első helyeket is értek el a rezidensvizsgán, és sokan tanulmányaikat is jó általánossal fejezték be.

MOGYEA 2012. szeptember 24-én több miniszter jelenlétében megkötött egyezség hetedik pontja értelmében – amelyet a MOGYE vezetői, a magyar tagozat képviselői és személyesen Ecaterina Andronescu, az akkor hivatalban levő tanügyminiszter látott el kézjegyével – az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.

Kérdésünkre Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője elmondta, hogy az akkreditáció alapján a következő félévtől kérni fogják az önálló magyar főtanszékek létrehozását.

Hogy betartják-e az adott szót, hogy lehet-e hinni az akkori miniszterek jelenlétében aláírt egyezségnek, vagy szemfényvesztés volt az egész? – ez hamarosan elválik, tehetjük hozzá a tagozatvezető szavaihoz.

Bodolai Gyöngyi
Forrás: e-nepujsag.ro

Share this post

PinIt
scroll to top