Ma a Continental szálló ad helyet a „Fehér Állásbörze” elnevezésű „karriervásárnak”, és szintén ma kezdődnek azok a felkészítő jellegű szemináriumok, amelyek a csütörtöki és pénteki, Nemzeti Színház előcsarnokában tartandó állásbörzét előzik meg.
A Continental hotelben ma kizárólag orvosoknak és egészségügyi alkalmazottaknak tartanak állásbörzét a különböző külföldi cégek képviselői.
A jelenleg is zajló toborzáson főként Norvégia, Németország és Svédország kórházaiba keresnek személyzetet. Az ottani vezetők tisztában vannak azzal, hogy a mi orvosaink nem csak jól szakképzettek és munkaszeretők, hanem komolyak is. Emiatt úgy vélik, a képviselőik ajánlatainak alig állhatnak majd ellent. A megkötendő szerződések általában két évre szólnak, a fizetések pedig 1800 eurótól akár 5000 euróig terjednek, képesítéstől és régiségtől függően. Emellett, egyes cégek további szolgáltatásokat is nyújtanak a kivándorolni készülők számára: lakást biztosítanak, munkahelyet keresnek a kivándorló családtagoknak, ingyen nyelvtanfolyamot biztosítanak, vagy a gyerekek esetében vállalják akár a megfelelő tanintézménybe való beiratást is.
Szintén mától indították útjára azt a szemináriumsorozatot, amelyben többek között olyan fogásokat lehet megtanulni, hogyan állítsunk össze egy megnyerő önéletrajzot, vagy miként szerkesszünk egy meggyőző szándéknyilatkozatot. Ugyanakkor szó lesz az önértékelésről, a karrierépítés lépéseiről, alkalmazotti jogokról és kötelességekről is – avatott be a szemináriumok témakörébe Ştefan Teişanu, az Állásbörze főszervezője. A felkészítők ingyenesek, és minden érdeklődőt szívesen látnak március 7.-én, 8.-án és 9.-én, a Várban, 14 és 19 óra között.
Március 10.-én pedig kezdetét veszi az Állásbörze a Nemzetiben, ahová bármilyen végzettséggel rendelkező munkanélkülit 45 helyi cég közel 850 ajánlata fogad majd.