Közreműködés céljából, Irakból érkezett küldöttséget fogadott ma Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke, Marosvásárhelyen. A Missan iraki provinciából hat személy látogatott városunkba, akik élén a település Környezetvédelmi és Egészségügyi Tanács elnöke, Maytham Lafta Jasim Al-Farttoosi áll.
A látogatás célja a kölcsönös ismerkedés, valamint a lehetőségek kétoldalú felfedezése és kihasználása Maros megye és Missan provincia között.
Maytham Lafta Jasim Al-Farttoosi úgy nyilatkozott, Románia és Irak között a ’80a években virágzott a közreműködés, ezt szeretnék most újjáéleszteni, több tevékenységi területen.
Ciprian Dobre pozitívan áll hozzá az irakiak ajánlatához, és úgy véli, több nagyszerű lehetőséget is kínál a kollaborálás. A provinciában ugyanis közel 3 millió lakrész építésére van szükség, továbbá az irakiak havonta 7 millió tojást fogyasztanak.
A küldöttség célkitűzései egyértelműek: a gadasági viszony fellendítését óhajtják a két térség vállalkozásai között – nyilatkozta Dobre. Hozzátette, mint ahogyan Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Amerika is üzleteket folytat az irakiakkal, remélhetőleg a hazai vállalatok is szerződéseket kötnek majd a határon túliakkal. Mindez jelentősen fellendítheti a megye gazdaságát – vélekedik a tanácselnök, aki szerint az Orvosi Egyetem is sokat nyerhet az arab kapcsolat nyomán, mint ahogyan a hazai mezőgazdaság és a termelés is.
Az iraki küldöttség február 25. és március 3. között tartózkodik megyénkben. Ezidő alatt több gyárhoz is ellátogatnak, többek között a szászrégeni traktorgyárhoz és az Azomaros vegyikombináthoz.