A marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nyílt árverezést indít a Győzelem téren lévő aluljáró kapcsán. Állandó gondnok és ügyintéző hiányában ugyanis a gyalogos közlekedésnek szánt létesítmény állapota napról napra romlik.
A licitálás célja a gondnok megtalálása. Ha pedig nem sikerül elárverezni, az építményt a SC Locativ SA hatásköre alá helyezik – áll a Helyi Tanács döntésében.
Az árverezés dokumentációját a Polgármesteri Hivatalban lehet megszerezni, ellenértéke 20 lej. Az árverezésre szeptember 24.-én kerül sor, ugyancsak a Polgármesteri Hivatalban, a 45-ös szobában.
A nyertes gondnokra azonban rengeteg feladat vár. Néhányat említve: speciális járda kialakítása a lépcsők mentén, a mozgássérült személyek számára; a bejáratok befedése; az aluljáró területének hatékony kihasználása. Ez utóbbi értelmében, a gondnoknak kötelessége lesz a beáramló összeg – bérleti díjak – 20%-át a Polgármesteri Hivatalnak adni, havonta. Emellett, a szükséges munkálatok illetékeit is neki kell majd fizetnie.
A Postapalota szomszédságában lévő aluljáró sorsa már-már történelembe illő: építését a kommunizmus idején kezdték el, de hamar le is zárták. 1993-ban újra hozzáláttak, viszont a munkálatok ismét abbamaradtak. 2003-ban, harmadszorra is belekezdtek az építkezésbe, végül 2008-ban átadták a létesítményt, de csak három kijárattal a tervrajz szerinti négy helyett. A szinte 2300 négyzetméteres aluljárót viszont azóta se helyezték használat alá.
Slavic Andrea