A Megyei Sürgősségi Kórház épületében javában zajlanak a rehabilitációs munkálatok: a felvonócsere mellett ma adták át a teljesen felújított Idegsebészeti Klinikát.
Befejeződtek a munkálatok az Idegsebészeten. Florin Gomotârceanu, a Megyei Kórház menedzsere pedig felhívta a figyelmet, hogy nem csupán egy egyszerű festés zajlott az elmúlt időben a klinika területén, hanem teljes mértékben korszerűsítették az elektromos vezetékeket és az egészségügyi berendezéseket is.
A klinika rehabilitálása 360 ezer lej fölötti összegbe került, amelyet az Egészségügyi Minisztériumtól kapott az osztály. A menedzser úgy nyilatkozott, az Idegsebészet nem volt felújítva a kórház 1981-beli felépítése óta, ez okból is helyénvaló a mostani, uniós standardoknak megfelelő korszerűsítés.
Dr. Alexandru Lupşa osztályvezető főorvos szerint jövőre nem marad más feladat, mint az egészségügyi felszerelés felújítása. Egyes gépezetek ugyanis meghaladták már a jótállási idejüket, és rekordot döntöttek a működésben – nyilatkozta.
Idén a klinika közel 2000 beavatkozással számol, ezek száma pedig folyamatosan gyarapodik – folytatta a főorvos. Ennek értelmében tehát szükséges volt a rehabilitálás és szükséges továbbá a felszerelések mielőbbi korszerűsítése is.