A Marosvásárhely és Jászvásár között megtervezett autópályát az Európai Tanács bevonta a Transzeurópai Szállítási Hálózatba (TSZH). Ennek eredményeképpen, Románia 2014-ben meg nem térítendő finanszírozást kap a projekt megvalósítására.
A money.ro úgy tudja, a TSZH-hoz tartozó autópályákért az unió 20%-os támogatást kézbesít az építő államoknak.
A tervek szerint, az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya 310 kilométer hosszú lesz, és összesen 6,14 milliárd euróba fog kerülni, amely összegből az unió 1,2 milliárd eurót áll. A Jászvásárig vezető gyorsutat a Transilvania autópályával kerülne összeköttetésbe, Marosvásárhely határában. Az év elején folytatott tárgyalások során, a Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium azt állította, az autópályát a magán és közszféra közreműködésével építenék meg Romániában.
A még csak tervekben létező autópálya a jászvásári Ungheni településről indul majd, átszeli a megyét, a szomszédos Târgu Neamţ-nál pedig a Békási tó felé veszi az irányt, átkelve a Kárpátokon a Borszéki hágónál, a Hargita megyei Ditró felé, végül Szováta mellett érne el Marosvásárhelyre.
A projekt egyelőre a környezetvédelmi engedélyek megszerzésénél tart.
Ezeket olvastad már?
Jelen pillanatban, a Moldvával való összeköttetést a 15B–15-ös, valamint a 15–12C–13B országutakból álló vonal teremti meg.
Fotó: hu.wikipedia.org