Eddig 14.621-en írták alá az Erdély autonómiájáért benyújtott kérelmet. Ők, egy regionális kormány létrehozását kérelmezik Kolozsváron, amely politikailag és gazdaságilag fogja irányítani egész Erdélyt.
A petíció kezdeményezőjének, Fancsali Ernőnek, az utóbbi két évben 14.621 aláírást sikerült összegyűjtenie. Miután 2014-ben a kérelmet a kolozsvári polgármesteri hivatalban már le is adta, a válasz szerint, az illetékesek megígérték, hogy most vasárnapra a kérelem Klaus Johannis asztalán lesz.
A kérelem szerint, politikai és gazdasági autonómia igényeltetik Partium, Máramaros, Erdély és a Bánát régióit illetően, a főváros pedig Kolozsváron lenne, ahol egy regionális kormány venné át az említett régiók gazdasági és politikai ügyeit.
„Erdély történelme és hagyománya teljesen eltérő az ország többi részétől. A mi régiónk mindig is a civilizált Európa része volt. 1989 után, régiónk állapota nem javult. Az Erdélyben behajtott adók jogtalanul Moldvába és Olténiába kerülnek. Erdély, országunk önrendelkezés nélküli kincstára. Nekik nagyobb szüksége van ránk, mint nekünk rájuk. A mi régiónk fenn tudná tartani önmagát. Vannak erdőink, ásványvizeink, hatalmas turisztikai potenciállal, egyedi középkori városaink, több száz kastélyunk, várunk, egy egyetemünk, amely a multikulturalizmusnak köszönhetően az egyetemek élén áll. Mi nem akarunk semmit másoktól, de ami a miénk, azt nem hagyjuk”, írja az Erdély autonómiájáért benyújtott kérelem.
A petíció kezdeményezője reméli, hogy rövid időn belül megkezdődnek a tárgyalások az ország területi átszervezésének ügyében.