A 2013-2014-es tanévtől kezdődően a második, negyedik és hatodik osztályok esetében is időszakos országos felmérő vizsgákat fognak tartani – jelentette be Remus Pricopie tanügyminiszter Eforie Sudon, egy tanároknak szervezett nyári egyetemen.
Véleménye szerint erre azért van szükség, mert nyolcadikig egyetlen egy felértékelés sem zajlik a diákok körében. Mind kifejtette, nem az ő javaslatáról van szó, hanem a minisztérium egy régebbi tervéről, amelyet már hosszú ideje tanulmányoznak a hazai és külföldi pedagógiával foglalkozó szakintézmények.
A nyolcadikosok országos felmérője több évi tanulás után az első vizsga az iskolában, így ne csodálkozzunk, ha a diákok 25%-a nem képes átmenőt kapni – fejtette ki Pricopie. Véleménye szerint az ilyen ellenőrzések és felértékelések nélkül nem lehet a „rendszert kiegyensúlyozni”, az új felmérések bevezetésével pedig nyomon követhető a diákok egyéni fejlődése is, de emellett az osztályok vagy az iskolák szintjén jelentkező problémák is kimutathatóak lesznek. A felmérők bevezetéséről a tanügyi törvény is rendelkezik.
Forrás: Transindex.ro