Az idős hölgyek a zsiványok elsőszámú kiszemeltjei

A Maros megyei rendőröket egyre többször riasztják olyan esetek miatt, hogy rablók támadtak rá járókelőkre, és lopták el értéktárgyaikat, főként a táskájukat, illetve az ékszereiket. A hatóságiak szerint, a kiszemelt egyének leginkább nők, az idősebb korosztályból.

Védekezni a rablók ellen szinte lehetetlen, ugyanis ezek hátulról támadnak, szaladtában. A legtöbb rablást pedig az utcán vagy a tömbházak bejáratánál követik el, amikor biztosra mennek a dolgukban.

A jó hír ebben a történetben az, hogy a legtöbb tolvajt előbb-utóbb sikerül azonosítani és elkapni. A rossz hír azonban az, hogy kevés közülük az a tettes, akit szabadságvesztéssel büntethetnek, a kevés törvényes bizonyíték hiánya miatt. így legtöbbjük szabadlábon védekezhet, és azalatt tovább űzheti „mesterségét”.

Ebből az okból kifolyólag, a rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyen elővigyázatos. Mindemellett több konkrét tanácsot is intéz a marosvásárhelyiekhez:

– ne tartsák szem előtt magukon az ékszereiket, főként ne az aranyat;

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    – sose vegyenek magukhoz több pénzt, mint amennyire szükségük van;

    – a bankkártyák kódját sose jegyezzék le papírcetlikre vagy egyéb felületre, amelyekre a rablók könnyen rábukkanhatnak a táskákban;

    – kerüljék a mobiltelefon használatát az utcán! Egyrészt okot adnak vele a rablóknak, hogy támdjanak, másrészt eltereli a figyelmet a valóságról, ez pedig épp elegendő egy tolvajnak, hogy lecsapjon. És ez főként a gyerekekre érvényes;

    – védelmezzék a gyerekeiket azáltal, hogy kíséret nélkül nem engedik magukra kószálni mobiltelefonnal vagy értékes ékszerekkel, tárgyakkal;

    – amennyiben testi épségük vagy életük is veszélyben forog, adják inkább át értéktárgyaikat a rablónak, ugyanis saját egészségük és az életük mindennél fontosabb;

    – tartsák észbe a támadó minél több fizikai tulajdonságát: magasságát, az arca vonásait, beszédére vonatkozó jellemzőket, és értesítsék mielőbb a rendőrséget!

    Foto: haon.hu

    Share this post

    PinIt
    scroll to top