A Helyi Tanács megadta az engedélyt a távfűtésrendszer körüli korszerűsítési munkálatok elkezdésére. Az RFV Energy hőszolgáltató tehát belekezdhet a felújításba, amelyet egyébként már tavaly bejelentett – adja hírül az adevarul.ro.
A korszerűsítés a Kövesdomb lakónegyedben kezdődik el, ahol a hálózat felújítására és a hőenergia-termelés folyamatának modernizálására kerül sor.
Továbbá, hogy javuljon a melegvíz és távfűtés elosztása is a lakóépületek között, a Polgármesteri Hivatal megbízta az RFV-t egy erre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány elvégzésével is.
Mivel rengetegen leváltak a távfűtésrendszerről, a meglévő hálózat kihasználása már nem hoz nyereséget, főként a veszteségek miatt. Ezért arra van szükség, hogy a jelenlegi projekt által megtartsák az aktuális ügyfeleket, és újakat vonzzanak vissza a hálózatba – áll a Helyi Tanács határozatában.
A rendszer korszerűsítése során, az RFV arra törekszik, hogy személyre szabott megoldást nyújtson a hőszolgáltatásban minden ügyfélnek. Ennek értelmében, a tervek között helyt kapott a vízszintes távfűtés kiépítése ott, ahol ezt a lakók kérik, valamint a számlázáshoz szükséges egyéni mérőórák beszerelése is.
Ezeket olvastad már?
Elsőként tehát a kövesdombi 1-es, 2-es és 4-es kazánházak kerülnek rehabilitáció és korszerűsítés alá. A kivitelezésre szánt idő 5 hónap. A szükséges pénzösszeg pedig meghaladja a 7 millió 500 ezer lejt, ÁFÁ-stól.
Maria Cioban, a Polgármesteri Hivatal titkára úgy nyilatkozott, a távfűtésrendszer felújítására fordított pénzösszeg közel 18 millió 600 ezer lej, amelyet az RFV Energy áll. A rehabilitáció során, akár 30%-kal csökken majd a hőenergiaveszteség a hálózatban – tette hozzá a város titkára.
Fotó: adevarul.ro