Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen

rmdsz

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi tüntetésen – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton a szövetség döntéshozó testületének marosvásárhelyi ülésén.

Korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javasolta, legyen március 10. a Székely Szabadság Napja, és erre a napra a Székelyföldnek területi autonómiát követelő demonstrációt hirdetett Marosvásárhelyre. A kezdeményezéshez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is csatlakozott.

Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke szombaton kijelentette: a magyar szabadság napja – március 15. – a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló.

Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll amögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével – a székely zászlóval – , de fontosabb üzenetnek tartja, hogy „egy a zászló”. Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Kelemen Hunor – hivatali elődje felszólalása után – közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezető testületei is.

    „Az RMDSZ nem lesz az SZNT, vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.

    Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombaton elfogadta a Csíkszeredában május 25-én megtartandó 11. RMDSZ kongresszus előkészítésének menetrendjét.

    Az SZKT határozatot fogadott el arról is, hogy 2013-at Bethlen Gábor, illetve Kós Károly emlékévvé nyilvánítja – Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. és Kós Károly születésének 130. évfordulója alkalmából.

    MTI Fotó: Boda L. Gergely

    Share this post

    PinIt
    scroll to top