Az üzemanyag drágításával törölnék el a környezetvédelmi illetéket

Megoldást talált a tárcaközi bizottság a környezetvédelmi bélyegilleték ügyében: ugyan eddigi formájában megszűnik létezni, a kormány nem mond le teljesen a gépkocsi vásárláskor fizetett illetékről, hanem beleszámolja azt az üzemanyag árába.

A törvénymódosítási javaslat a ki mennyit szennyez, annyit fizet elven működik. Ennek értelmében a gépkocsi tulajdonosoknak többé nem kell környezetvédelmi bélyegként kifizetni az illetéket, hanem beleszámolják az üzemanyag árába, amit literenként 0,05 lejjel, azaz öt banival drágítanának.

A drágításból befolyt összeggel a Környezetvédelmi Minisztérium alapját egészítenék ki.

Az Európai Unió Bírósága június 9-én törvényellenesnek nyilvánította a környezetvédelmi illeték kifizetésére kötelező hazai rendelkezést. A döntés értelmében a regisztrációs adó nem egyezik az uniós jogszabályokkal, a Cioloș-kabinet ezért kénytelen lesz eltörölni az illetéket. A kormány feladatai közé tartozik továbbá visszafizetni a tulajdonosoknak az eddig befizetett összegeket is.

Cristiana Paşca Palmer környezetvédő miniszter szerint megközelítőleg egymillióra tevődik azoknak a tulajdonosoknak a száma, akik 2007 és 2013 között kifizették a regisztrációs adót.

Share this post

PinIt
scroll to top