Bányai Kelemen Barna EMKE díjat kapott!

Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében április 14-én adták át az Erdélyi Közművelődési Egyesület 2012-es díjait. BÁNYAI KELEMEN BARNA, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művésze a hivatalos megindoklás szerint „példás szakmai elkötelezettségéért és gazdagon kibontakozó színészetéért” KOVÁCS GYÖRGY-díjban részesült.

Az ifjú művész érdemeit Kövesdy István rendező, a Tompa Miklós Társulat vezetője ecsetelte laudációjában: „Kisebb vagy nagyobb szerepekben nyújtott alakításait szemügyre véve nyugodt szívvel állíthatom: egyre érettebb, egyre sokrétűbb, összetettebb, egyre izgalmasabb élményt nyújt az általa megelevenített szereplők ábrázolásával. Nem véletlen tehát az sem, hogy mára egyik legfoglalkoztatottabb színészévé vált az amúgy meglehetősen népes marosvásárhelyi társulatnak. Legutoljára tegnap este Lessing: Bölcs Náthán című darabjának premierjén láthattuk. Jövő héten pedig öt este öt különböző szerepben léphet közönség elé.

Kiderült erről a komoly, göndör hajú, barna fiatalemberről, aki mindig figyel és mindig figyelmes, hogy egyformán oda kell rá figyelni tragédiában és komédiában, hogy meglepő érzékenysége kiváló humorérzékkel párosulva egyike a legsokoldalúbbaknak. Fiatalságából – korosztályára nem feltétlenül jellemzően – komolyság és jólneveltség árad, eleganciát kölcsönözve megjelenésének. Mindig oda kell rá figyelni, ha színre lép.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Bányai Kelemen Barna a Tompa Miklós Társulat egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb művésze jelenleg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hűvösen szereti, Platonov, A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, Hugenották, Caligula helytartója és a Bányavirág előadásokban látható színpadon, legutóbb Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán című színművének bemutatóján alakította Szaladin szultán szerepét.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top