Ismét Traian Basescu Románia teljes jogú elnöke, miután hétfőn megjelent a hivatalos közlönyben a másfél hónapja felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett népszavazásról szóló alkotmánybírósági határozat.
A referendum akkor lett volna érvényes, ha azon részt vesz a választási névjegyzékben szereplő román állampolgárok többsége, vagyis több mint kilenc millió polgár.
Július 29-én viszont csak nyolc és fél millió szavazó járult az urnákhoz, így hiába voksolt csaknem hét és fél millió polgár – a 2009-ben ötmillió polgár által megválasztott – Traian Basescu menesztésére, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a referendumot.
Az alkotmánybíróság határozatát hétfőn felolvasták a parlament ülésén, ezzel az utolsó jogi akadály is elhárult Basescunak az elnöki hivatalba való visszatérése elől.