Benedek István: Faragatlan manipuláció, ami a MOGYÉ-n folyik

Dr. Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke úgy nyilatkozott, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen uralkodó jelenlegi helyzet nem más, mint modortalan manipuláció.

A MOGYE tanára is lévén, Benedek István egy sajtótájékoztató keretén belül azt vallotta, az egyetem vezetősége kedve szerint manipulálja és bolondítja a hallgatókat egy teljesen más cél érdekében: hogy tiltakozásaikkal eltereljék a figyelmet a bizonyos pénzalapok elköltéséből adódó rendellenességekről.

Benedek szerint, a MOGYE köré fonódó cirkusz nem is a MOGYÉ-ről és a magyar kar létrehozásáról szól. Csupán arra fogják. A valódi oka ennek ugyanis az, hogy az egyetemet plágiummal vádolják, közben sport-egyetemmé is alakult, aztán különböző építkezéseket is végrehajtottak, ami miatt most attól tartanak, hogy felelősségre vonják őket.

Benedek István egyetemi tanárként és nem politikusként szólalt fel. Kihangsúlyozta, valóban léteznek kérdések azzal kapcsolatban, mire is költött a MOGYE vezetősége bizonyos összegeket. A pedagógus szerint már hat hónappal ezelőtt is gondok voltak az egyetem menedzselésében, ugyanis van egy törvény, amit be kellene tartani.

Benedek rámutatott, azzal, hogy pontra tesznek egyes szakokat az egyetemen – jelen pillanatban a magyar karról van szó –, nem gerjesztenek mást, mint versenyhelyzetet. De úgy tűnik, a MOGYE nem szereti a versengést, vagy nem látja annak előnyeit. Azonban vannak olyan orvosok, akik azután váltak híressé és elismertté, nemcsak itthon, hanem a határon túl is, miután magyar nyelven végezték be tanulmányaikat – emlékeztetett a tanár.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Share this post

    PinIt
    scroll to top