Megnyitja a turisták előtt az erdélyi szász erődtemplomokat az evangélikus egyház, amely ezzel a több mint 180 műemlék értékmentésére törekszik. Az érdeklődők 50 lejért vehetnek bérletet, amellyel év végéig 24 erődtemplomba látogathatnak el – írta szerdai számában az erdélyi Krónika című lap.
A kezdeményezők a továbbiakban fokozatosan bővítik a programba bekapcsolódó templomok számát, így a turisták rövid időn belül újabb építményekbe látogathatnak el a bérlettel. Carmen Schuster, a turisztikai projekt menedzsere hangsúlyozta: reményeik szerint az idei tesztidőszak alatt a Brassó, Szeben és Maros megyei mellett a helyi önkormányzatok is bekapcsolódnak a programba, számukra minden szükséges támogatást megadnak a kezdeményezők.
A 12. és a 16. század között, román és gótikus stílusban épült 180 erdélyi szász erődtemplom értéke felbecsülhetetlen, az építmények többségét azonban az összeomlás fenyegeti. A rendszerváltás után a mintegy 250 ezer lelkes szász közösség 95 százaléka telepedett ki főként Németországba, így az építmények az állagromlás és a vandalizmus miatt rendkívül megrongálódtak. Jelenleg 18 erődtemplomban zajlanak felújítási munkálatok, amelyeket európai uniós alapokból finanszíroznak.
A szász templomok közül a brassói Fekete-templom a leglátogatottabb, a műemléket tavaly 200 ezer turista kereste fel. Prázsmár (Prejmer), Szászkézd (Saschiz), Szászfehéregyháza (Viscri), Nagybaromlak (Valea Viilor), Kelnek (Calnic) evangélikus és Székelyderzs (Darjiu) unitárius temploma az UNESCO világörökség részeként szintén számos turistát vonz, azonban hatékonyabb népszerűsítéssel nagyobb látogatottságot lehetne elérni, mutatott rá a projektvezető.
Legfrissebb hírek
Az idénre érvényes 700 bérlet a brassói Fekete-templomban, valamint a prázsmári és szászhermányi (Harman) erődítményekben igényelhető. Az „útlevél” 50 lejes ellenértékét a projekt működtetésére fordítják – írta a Krónika.