Marosvásárhely polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: olyan program kidolgozását szorgalmazza, amely az iskolások esetében a fogbetegségek kialakulásának megelőzését segíti elő.
Dorin Florea közölte, két hónap leforgása alatt minden 6-16 éves tanulót megvizsgál egy fogász és röntgenfelvétel készül a gyerekek fogazatáról.
A polgármester szerint erre, illetve az iskolai fogászati rendelők modernizálására megtalálják az anyagi forrást. A programban négy fogász szakorvos és végzős fogorvostan-hallgatók vesznek majd részt, a várost négy körzetre osztva vizsgálják meg a diákokat.
A polgármester törvénytervezetet is kezdeményez a fogbetegségek kialakulásának megelőzését szolgáló programok országos szintű bevezetésére.
Forrás: Népújság