Nem tartották meg pénteken, október 21-én a marosvásárhelyi Elektromaros Líceum műhelyét elárverező versenytárgyalást. A munkafüzetet ugyanis csak egy jelentkező vásárolta meg.
Az utóbbi időben több tiltakozás is elhangzott az iskolaközpont műhelyének az eladása ellen. Az adásvételt nemcsak a lakosság, hanem a liberális politikusok sem támogatják.
Ionela Ciotlaus, a Nemzeti Liberális Párt marosvásárhelyi elnöke úgy nyilatkozott, remélik és bíznak abban, hogy a műhelyt nem adják el, hanem az továbbra is megmarad arra a célra, amelyet eddig is szolgált: oktatási tevékenységnek kirendelt épületként. Az elnök úgy véli, a tiltakozó akciók meghozták a kellő visszhangot, ugyanis a hatóságok blokkolták az árverést, amely annak a jele, hogy rájöttek, súlyos tévedésbe estek. Ionela Ciotlaus szerint, az épület állami tulajdonban hagyása nem más, mint felelősségvállalás a jövő gyermekeiért és diákjaiért, a városért.
A Liberális Párt kijelentette, kérvényezni fogják a Helyi Tanács szeptember 29-én meghozott döntésének a visszavonását, mely szerint a Jeddi út 5. szám alatt lévő, az Elektromaros Iskolaközponthoz tartozó ingatlant idegen kezekbe adják, eladás útján. A politikai alakulat ugyanis azon a véleményen van, hogy a túlnyomórészt technológiai profilú oktatási intézmény jelenlegi 950 diákja nem lenne ahol a tanulmányait megfelelő módon folytassa, ha eladnák a műhelyt.
Ciprian Dobre, képviselő úgy nyilatkozott, az iskolában már intézkedtek a eladandó tantermek helyettesítéséről: eddig 4 osztálytermet alakítottak át és szereltek fel, azonban ezek külön-külön alíg vannak 20 négyzetméteresek, a műhely 70 négyzetméteres tantermeihez képest. Hozzátette, az újonnan átalakított termek nem alkalmasak a munkavédelmi szabályok hatékony betartására, a diákok szakmai gyakorlatára nézve.
Ezeket olvastad már?
A Nemzeti Liberális Párt hajlandó más módszerekhez is folyamodni, amennyiben a Helyi Tanács ülésén nem érvénytelenítik az Elektromaros műhelyének eladására vonatkozó határozatot. Egyik ilyen tiltakozási akció például a „A város javai nem eladók” elnevezésű kampány lenne.
Mint ismeretes, az Elektromaros Líceum műhelyének a rendeltetését megváltoztató döntést múlt hónapban hozta meg a Helyi Tanács, annak nyomán, hogy az Oktatási Minisztérium átutalta az épület tulajdonjogát a helyi hatóságoknak.
Fotó: muresnews.ro