Megtörtént, a Bolyais öregdiákok találkoztak. Megrázó egy ilyen találkozó. Keresel valakit, aki már nincsen, nem tehet virágot az iskola falához, nem lehet megölelni és megropogtatni a csontjait. Nem lehet elmesélni a számtalanszor elmesélt történeteket és ugratásokat. Nagyokat kacagni egykori tréfáinkon.
Itt vagyunk és komolyan viselkedünk. Mert hiába fiatalos a szellem, ha a test nem az. Ha fájó lábbal, derékkal, szívvel kell együtt élni. Az egykori diákokból komoly nagypapák lettek. Szép volt ez a találkozó, mert emlékezni, csak tudunk még. Ebben segítettek minket az előttünk és utánunk lévő osztályok diákjai.
Jó volt látni, hogy az iskola ápolja, egykori jeles tanárainak és diákjainak emlékét. Osztályunkból többen hiányoztak, vagy már itt hagytak minket , vagy betegségük nem engedte, hogy eljöjjenek.
A szívünkben jelen volt Kolozsvári József aki sok érettségi találkozónkat megszervezte és lebonyolította, és Hatsek Vilmos is aki szintén nem lehetett jelen ezen a találkozón. Mielőbbi jobbulást kívánunk nekik. Jelen volt viszont a legidősebb diák Keresztes Gyula bácsi ,aki közel a századik születésnapjához, fiatalosan nyitotta meg ezt a találkozót. És jelen volt Darvas Erzsébet egyetlen még szerencsére köztünk lévő tiszteletbeli osztályfőnökünk, akivel jó volt emlegetni a régmúlt időket. Köszönjük neki, hogy velünk volt.
A találkozó a kisebb hibákat leszámítva, jól szervezett és jól előkészített volt. Tartalmi része folytatása volt az iskola évszázados hagyományainak, a Bolyaiak emlékét ápolva betekintést nyerhettünk az egykori Marosvásárhely tudományos és kulturális fejlődésébe.
Iskolánk története 1557-ben kezdődik, helye a Vártemplom területén volt. Innen költözik mai helyére 1601-1602. évben. Bernády György idején épült az iskola mai fő épülete , aki tudósokat, írókat, orvosokat hív a városba így pl. Dr. Schmidt Bélát is. Készül az iskola jeles tanárainak arcképcsarnoka, ebből már hat portrét láthattunk, Márkos Ferenc Amerikában élő osztálytársunk jóvoltából . A fárasztó programok után felüdülést jelentett a szombat esti gála műsor, rendezője Kovács Levente volt. Nem lehet leírni azt a hangulatot, amit a táncosok produkciója eredményezett. Repült a színpad és vele együtt a közönség is. Remekbe szabott műsort adott elő a budapesti vonósnégyes, amely a Bolyaiakhoz hűen öt tagból állt, a tagjai között három kardiológussal, köztük Dr. Greschik Istvánnal, aki véletlenül az én szívbillentyűmet is felügyeli Budapesten. Olyan együttes ez akik az angol királynőnek is játszottak. Ismerik a szív hangját és tudják, hogy muzsikával is lehet gyógyítani. Csodálatos volt a Kájoni János Furulya együttes. Tagjainak egy része miután véget ért szereplésük, bejött a nézőtérre, tőlük tudtam meg, hogy már érettségiztek, de az együttes munkájában még részt vesznek. A Bolyai himnuszt a műsor végén megtanították a nézőknek. Megható volt látni, ahogyan ezek a kedves fiatal lányok a színpadon lévőkkel együtt segítenek nekünk megtanulni az éneket. Csak tiszta szívvel és lékekkel lehet ilyen csillogó szemmel énekelni. A műsor méltó befejezése volt ennek a napnak. Lélekben és tapasztalatokban gazdagabbak lettünk.
Műsor után hazafelé menet, figyeltem a várost. Olyan volt mint régen, kevés ember volt az utcán, akik csendben beszélgetve mentek hazafelé. Sokan a látottakat beszélték meg. Hangos szót még véletlenül sem hallottunk. Vasárnap a lelkiek ápolásán kívül nem volt más programunk. Nagyon fáradtak voltunk, de estefelé kisétáltunk a főtérre, úgy ahogyan régen is tettük. Sétáló fiatok, gyerekekkel vagy nagyobb társaságban fagyiztak, vagy a Sörkertben töltötték az időt. Mi is beültünk nem hagyva ki a szokásos mititeit, én még egy üveg alkoholmentes sört is megittam. A szigorú Greschik doktor talán még ezt sem engedélyezné, ha látná.
A számadás nem ért véget , amíg élünk, cselekedeteinkről mindig lesz elszámolni valónk, és nemcsak önmagunknak .
„ Én Istenem, az idő, hogy szalad! Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk, múlt és emlék: minden elmarad” / W.A.
Schmidt Sándor tanár
