Borbély: A magyarság az RMDSZ-t tekinti legitim képviselőjének!

“Az RMDSZ megerősödött 2008 – hoz képest, mind a polgármesterek számát tekintve, mind pedig a helyi és megyei tanácsosok számát tekintve, ez egyértelmű pozitívum, kijelenthetjük, hogy az RMDSZ megnyerte a helyhatósági választásokat” – szögezte le Borbély László, a Szövetség politikai alelnöke újságírói kérdésre válaszolva június 13 -án Bukarestben.

„A magyar emberek okosabbak és felkészültebbek, mint azt egyesek gondolnák, és hiába kísérelte meg két, magyarországi támogatást is élvező párt megosztani az erdélyi magyarságot, az emberek tudták, hogy mit akarnak és az egységre, az erős képviseletre szavaztak. El kell mondanom, hogy a magyar-magyar versenyben az RMDSZ a magyar polgármesterek mintegy 96 %-át tudhatja magáénak. Sajnos ezeknek a pártoknak, amellett, hogy nem tudtak eredményt felmutatni a választásokon, nagyon nagy szerepük volt abban, hogy elveszett Szatmár és Maros megye, valamint elvesztek olyan román többségű városok, ahol eddig magyar ember irányított. Kövér László és más magyarországi politikusok  látogatása nem hozott többlet szavazatokat a magyar pártoknak, viszont mozgósította a román szavazókat, akik már nem a magyar jelöltre voksoltak. Olyan hangulatot gerjesztettek, megjegyzem, mesterségesen,  ezek a látogatások, amely a román szavazókat megijesztette, eltántorította a magyar jelölttől, a magyarokat ellenben nem mozgósította. Azok a román emberek, akik négy, nyolc éve azt mondták, hogy egy ügyes magyar ember vezeti a várost és erre szavaztak, most ebben a felfokozott helyzetben inkább román jelöltre adták a voksukat. Ilyen szempontból óriási negatív szerepe volt az EMNP-nek és az MPP-nek abban, hogy Maros és Szatmár megyéket román tanácselnök vezeti. Mindemellett a két párt kontraproduktív és negatív kampánya a román pártok malmára hajtotta a vizet” – jelentette ki a Szövetség politikai alelnöke.

Borbély László elmondta, óriási dolognak tartja, hogy az RMDSZ győzelme egy olyan kormányzást követően következett be, amely a gazdasági válság hatását mérséklendő nehéz, a lakosságot negatívan érintő döntéseket is meg kellett hozzon:

„Nagyon fontosnak tartom, hogy az erdélyi magyarság megértette az, hogy az RMDSZ-nek pozitív szerepe volt ebben a kormányban, meg tudtunk akadályozni sok rossz intézkedést, és el tudtunk érni a magyarság számára sok kedvezményt. A magyarság most azt mondta el, hogy továbbra is az RMDSZ-t tekinti legitim képviseletének, mert tudja, hogy csak így, együtt, egységben tudunk mi itt valamit is tenni a magyarságért Romániában!” – fejtette ki Borbély László.

Közlemény

Share this post

PinIt
scroll to top