A környezetvédelmi miniszter beavatkozott, sőt mi több, leállította a fakitermelést a marosszentgyörgyi erdőben. Az illetékes azt állítja, ok nélkül vágják ki az által kijelölt közel 5 hektárnyi erdőt, ugyanis ez Marosszentgyörgy „tüdeje”.
A döntés annak következtében született, hogy Borbély ellenőrök csoportját küldte ki a helyszínre, hogy ellenőrizzék a fakitermelés törvényességét. Úgy nyilatkozott, hiába indokolt a fák kivágása gazdasági szempontból, ha környezetvédelmi szempontból a veszteség nagyobb.
A miniszter szerint ugyanis az erdő túl közel van a településhez ahhoz, hogy kivágásra ítéljék, még akkor is, ha újraültetik. Ezek a fák létfontosságúak Marosszentgyörgy számára – magyarázta.
A Bodoni erdőből való fakitermelés azonban folytatódik, ugyanakkor Borbély azt állítja, tavasszal megkezdik a facsemeték ültetését is.