Borboly Csaba lesz az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje

A rögzített határidő előtt csak Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat jelenlegi elnöke pályázta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszeredai polgármesterjelöltségét, ezért szükségtelen, hogy előválasztást tartsanak a városban – közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.

A lap a párt csíki területi szervezetétől tudta meg, hogy elmarad az előválasztás. Ráduly Róbert, a tisztségéről tavaly lemondott polgármester nem vállalt újabb jelöltséget. Mind Ráduly Róbert ellen, mind Borboly Csaba ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA), a két per folyamatban van.

Borboly Csaba múlt héten jelentette be, hogy az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje lenne. Hozzátette: visszalép, ha Ráduly Róbert is elindul a versenyben. Úgy vélte, hogy „a hargitai megyeszékhely nem maradhat gazdátlanul, új lendület kell Csíkszeredának”. Hangsúlyozta: korábbi önkormányzati tevékenysége során széles kapcsolatrendszert épített ki Bukaresttől Brüsszelig, és kapcsolatai a város javát szolgálhatnák.

A tavalyi Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Ráduly Róbert élesen bírálta Borboly Csabát. Úgy vélte, Borboly önkormányzati vezetőként letért a székelyföldi autonómia útjáról.

Csíkszeredában eddig a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Bokor Márton jelezte, hogy elindul a polgármesteri székért folyó versenyben.

Share this post

PinIt
scroll to top