A hétvégén Csíkszeredában, majd további három helyszínen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon is megrendezik a Wine Tour – Borszomszédoló elnevezésű fesztivált, melynek kezdeményezője a magyarországi Tisza Expo Kft.
A rendezvénysorozat célja a minőségi borok, valamint a szakszerű bortermelés népszerűsítése – mondta el Gál Gyöngyvér, a fesztivál projektmenedzsere. „Azt szeretnénk elérni, hogy a fogyasztók, érdeklődők személyesen találkozhassanak a borszakértőkkel, miközben megkóstolják termékeit, ezáltal többet megtudhatnak a minőségi borok előállításáról, eredetéről.
Bízunk abban, hogy a rendezvény résztvevői a Borszomszédoló fesztiválon szerzett tapasztalataik révén vásárláskor könnyedén eldönthetik majd, milyen bort kell megvásároljanak” – tudtuk meg Gál Gyöngyvértől. Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, a Wine Tour – Borszomszédoló Nemzetközi Borfesztivál szervezői még tavaly megkeresték a megyeszékhely önkormányzatát a rendezvény ötletével. „Ahogy elképzeléseiket bemutatták, úgy gondoltuk, hogy ez egy rendkívül jó kezdeményezés, és ennek szívesen adunk helyet városunkban – mondta az elöljáró. – Reméljük, hogy a hasonló jellegű fesztiválok idővel ugyanolyan népszerűségnek fognak örvendeni Csíkszeredában is, mint Magyarországon.”
Az alpolgármester elmondása szerint a magyarországi és romániai bortermelők egyaránt ragaszkodnak saját termékeik identitásához, és szeretnének lehetőséget kapni arra, hogy minőségi boraikat bemutassák hasonló rendezvényeken. A borfesztiválon a román és a magyar konyhák ételkülönlegességeit is megkóstolhatják az érdeklődők. A Borszomszédoló fesztiválra Csíkszeredában a Mikó-vár előtti téren kerül sor, ahol fabódék a borászok pultjain kínálják majd termékeiket.
A rendezvény ingyenes, azonban 1 lejért válthatók kóstolójegyek is, amelyeket értékesíthetnek a pultoknál aszerint, hogy hány kóstolójegy értékű egy bizonyos borfajta. A rendezvény Csíkszereda után Marosvásárhelyre látogat el június 18–20. között, majd Kolozsváron június 25–27. között várják az érdeklődőket, a sorozat Nagyváradon zárul majd július 2.–4. között. A szervezők szerint a fesztivál a borfogyasztónak és a borászoknak egyaránt elégedettséget nyújthat, erre utal a Borszomszédoló „Borok, emberek, mosoly” mottója is.
Forrás: kronika.ro