Börtönbüntetéssel illetnék a kéregetést

A Demokrata-Liberális Párt olyan törvénytervezetet nyújtott be a decemberi hónap folyamán, amelynek alapján nemcsak a kéregetést illetnék büntetéssel, hanem mindazon személyeket is, akik pénzzel támogatják a koldusokat.

Az elbírálásra szánt dokumentum szerint, 6 és 12 hónap között terjedő fegyházbüntetés járna azoknak, akik kéregetéssel keresik meg mindennapi betevőjüket, valamint 300 és 600 lej között terjedő pénzbírság azoknak, akik pénzt adnak a koldusoknak.

A törvénytervezet jelenleg a Szenátusban van, és arra vár, hogy azt megszavazzák.

A politikai alakulat által összeállított dokumentum szerint, kéregetőnek nyilvánítható minden olyan személy, aki „a közösségtől anyagi támogatást kér”. A kéregetés pedig az a cselekedet, amelynek során megélhetés céljából pénzt gyűjtenek.

„Koldulás által pénzt keresni bűncselekmény.” – áll a törvénytervezetben, amely a büntetések értékét és típusát is részletezi: a koldusokat legtöbb egy évig terjedő börtönbüntetéssel, míg a segítőket akár 600 lejes pénzbírsággal illetnék. A kéregetés során összegyűjtött pénzt pedig elkoboznák.

Amennyiben a törvénytervezetet megszavaznák, annak gyakorlatba ültetéséről a helyi hatóságoknak – pontosabban a közbiztonságiaknak kell gondoskodniuk.

Share this post

PinIt
scroll to top