30 ezer lejes pénzbírsággal illette a Környezetvédelmi Őrség a marosvásárhelyi önkormányzatot. Az őrség vizsgálatot indított a városban kivágott fák ügyében, és megállapította, hogy a Polgármesteri Hivatal törvényt szegett meg azok kivágásakor.
Dorin Florea továbbra is azt állítja, a kiiktatott fák zavarták a közlekedést. A sorozatos feljelentések és a nyomozások azonban más eredményhez vezettek.
Laurenţiu Cincea, a Környezetvédelmi Őrség főfelügyelője ugyanis úgy nyilatkozott, az önkormányzat megszegte a Sürgősségi Kormányrendelet 195/2005-ös, környezetvédelemre vonatkozó törvényét. Emiatt rótt ki 30 ezer lej értékű büntetést az intézményre. Cincea hozzátette, amennyiben 48 órán belül az önkormányzat kifizetné az illetéket, annak összege a felére csökkenne.
Dorin Florea azonban ellenkezik, úgy nyilatkozva, hogy nem szegtek meg semmilyen törvényt. A fák veszélyeztették úgy a közúti, mint a gyalogos forgalmat vagy azáltal, hogy túl öregek voltak, vagy a szerteágazó gyökereik révén – emiatt vágták ki őket. Ugyanakkor megragadta (ismét) az alkalmat, és üzent Borbély Lászlónak: vegyen a kezébe ásót és ültessen hát facsemetéket, ha már megígérte, hogy minden egyes kivágott öreg fa helyett három fiatalt ültet.