Büntetést rónak ki a tulajdonosra

Marosvásárhely arculatát számos épület rombolja. De a parlagon hagyott, omlásnak induló ingatlanok tulajdonosait ez mit sem érdekli! Emiatt az önkormányzat képviselői úgy döntöttek, pénzbírsággal illetik mindazokat, akik nem törődnek a birtokukban lévő épületekkel.

Pontosabban, tíz olyan ingaltan található Marosvásárhelyen, amely jelen pillanatban fekete pontot ejt a város kinézetén. Ezek egykor híres és gyakran látogatott lokálok voltak, az utóbbi években viszont csak a hajléktalanok, az egerek és a kóborkutyák lakják – szégyenszemre.

Az épületek egy bukaresti vállalat kezében vannak, a vállalat pedig – Valentin Bretfelean, a Helyi Rendőrség vezetője szerint – az országban az egyik legnagyobb, a birtokolt ingatlanok számát illetően. A citynews.ro egyik bejegyzésében Romarta néven emlegette ezt a bizonyos céget, azonban egy a lényeg: akárki is legyen, nem törődik az épületei kinézetével.

A legveszélyeztetettebbek közé az egykori Aranykakas vendéglő, a Kárpátok vendéglő épülete, a Somostetői vendéglő, valamint a Salcia épületegység tartoznak. Ezek ugyanis pár lépésre vannak az összeomlástól.

Az önkormányzat számos figyelmeztetőt küldött már a tulajdonosnak, többször is felkérte azt, hogy vegye kézbe az elhagyott ingatlanok sorsát – de semmilyen válasz nem érkezett. Plakátokat helyeztek az érintett épületek elé, amelyeken feltüntették, nem az önkormányzat tehet arról, hogy a mögöttük álló épület romhalmaz. – Ez sem hatott, csupán annyira, hogy pár nap múlva a plakátoknak nyoma veszett, de a helyzet nem változott.

Belefáradva a haszontalan próbálkozásokba, az önkormányzat bekeményített: a Helyi Rendőrséghez folyamodva, konkrét lépést tett: pénzbírságot rótt a szóban forgó vállalatra. Valentin Bretfelean, a Helyi Rendőrség vezetője úgy nyilatkozott, egyik ingatlan kapcsán a tulajdonost 100 ezer lejjel büntették. Továbbá feljelentést is tettek a cég ellen, amelyet a Somostetői vendéglő felújításával bíztak meg.

Reméljük, hogy a hatóságok célba találnak ezzel a módszerrel. Viszont ha eddig nem történt semmi, kétségbe vonható, hogy a büntetés meghatná most az illető személyeket…

Share this post

PinIt
scroll to top