Caritas: tizenhat megyében gyúltak ki a szolidaritás lángjai pénteken

Október 14-én, pénteken összesen tizenhat megyében került sor a Gyulafehérvári Caritas jóvoltából megrendezett Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási és adakozási akcióra.

Fotó: Caritas/Facebook

Fotó: Caritas/Facebook

Az esemény évről évre egyre több résztvevőt vonz. A zord időjárás ellenére idén is szép számban, mintegy ötezren gyűltek össze az ország különböző településeinek központjaiban megszervezett adománygyűjtési akción. A résztvevők jóvoltából több mint 40 ezer lej gyűlt össze a szegények megsegítésére.

Marosvásárhelyen a Színháztéren meggyújtott apró mécsesek is a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezték. A rendezvényen fiatalabb és idősebb segíteni vágyók egyaránt tiszteletüket tették, és lehetősegikhez mérten adományoztak a rászorulóknak. Az eseményt a Koszika&The HotShots koncertje tette színesebbé.

Székelyudvarhelyen a Móra Ferenc Általános Iskola és az öregotthon lakói külön készültek egy-egy műsorszámmal. A beszterce-naszódi Bethlenben a fiatalok egy táncos előadással örvendeztették meg a közönséget, míg Gergyószentmiklósón a Szent István templom ifjai egy zenés produkcióval léptek fel.
Csíkszeredában Török Csongor tűzzsönglőr mutatványa kápráztatta el a közönséget, amit a csíkszentsimoni fiatalokból állő fúvoszenekar és a csíkszeredai csángó közösség ifjainak fellépése követett.

Sepsiszentgyörgyön a Superar Gyermekkórus közel kétszáz tagjának előadásában a szeretet és együttérzés dalai csendültek fel. Az eseményt továbbá a Young Caritas önkéntes csapat által bemutatott villámcsődület, és Bódi Magor tűzzsonglőr látványos mutatványai tették ünnepélyessé.

Forrás: radiomures.ro

Share this post

PinIt
scroll to top