Claudiu Maior a hatóságok figyelmében

Tegnap idézték be kihallgatásra Claudiu Maiort, Marosvásárhely alpolgármesterét az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság székhelyére.

A felügyelők az esetleges megvesztegetés miatt vallatták az alpolgármestert, a Sorin Ţerbea, helyi üzletember és Vasile Avram, a bírók volt elnöke köré fonódó ügyben. Állítólag a „piszkos dologban” Maior keze is benne volt.

„A törvény végezze csak el a feladatát. Akinek pedig kérdése van, forduljon az ügyész urakhoz.” – nyilatkozta Claudiu Maior a gsp.ro-nak, a kihallgatásra indulva.

Dorin Florea, polgármester örülni látszott, hogy alattvalóját kihallgatják a korrupcióellenes ügyészek. „Hívták, hát elment.” – nyilatkozta. Hozzátette, ez az ügy nem hat ki az önkormányzat tevékenységeire. A törvényt be kell tartani, csak így működhet az állam. „Még jó is, hogy behívták, így legalább eloszlik minden gyanakvás a városvezetők és azok tevékenységei körül” – idézi az adevarul.ro a polgármester szavait.

Share this post

PinIt
scroll to top