Csaknem 4000 egyetemi helyet hirdetnek Marosvásárhelyen

Van, ahol már zajlik, de legtöbb helyen július 11-én kezdődik az egyetemi hajrá, vagyis a beiratkozások Marosvásárhely különböző felsőoktatású intézményeibe. Románul és magyarul, ingyenesen vagy költségtérítésesen összesen csaknem 4000 helyen lehet tanulni a Maros megyei megyeszékhelyen.

A legkorábbra hirdette meg felvételijét a Marosvásárhelyi Református Kántor- Tanítóképző amely a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozataként működik. A tanító-óvodapedagógus szakon összesen 45 helyre (25 nappali és 20 levelező) várják a jelentkezőket. A kántor szakot nappali tagozaton református, római katolikus, unitárius és evangélikus hallgatók közül bárki felveheti, levelező tagozaton külön kántor (egyházzenész) szakra (10 helyre) jelentkezhetnek református felekezetű fiatalok. A beiratkozások már július 4-én elkezdődtek, és egészen 13-áig tartanak.

10 szak a Sapientián

Július 11-én kezdődik a beiratkozás a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, ahol hétvégén is, egészen 17-éig várják a leendő egyetemistákat. A marosvásárhelyi karon összesen 470 helyet hirdettek idén. Míg múlt évben két új szakkal rukkolt elő az egyetem, idén a múlt évhez hasonlóan 10 szakra lehet jelentkezni: informatika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, mechatronika, számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás,kommunikáció és közkapcsolatok, fordító és tolmács, egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások, valamint kertészmérnöki képzésre várják az érdeklődőket. Bővebb információt a www.ms.sapientia.ro oldalon találnak az érdeklődők.

Színi, orvosi – ahol még van felvételi

Ugyancsak hétfőtől várja az iratkozókat a Marosvásárhelyi Művészet Egyetem, ott azonban két nappal hosszabb a beiratkozási időszak, egészen július 19-éig tart. Az intézmény román és magyar tagozatán 6-6 szakon összesen 144 helyet hirdetnek, ezekből 84 állami és 60 költségtérítéses. A Művészeti Egyetem azon kevés felsőoktatási intézmény közé tartozik, ahol még megtartják a felvételiket, egyhetes intenzív felkészítő után július 20–23. között zajlanak a vizsgák, ahol eldől majd, ki lehet a színtanoda diákja. További információ a www.szini.ro oldalon

A Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) július 11–16. között lehet iratkozni. A MOGYE három karon összesen 1140 helyet hirdet. Az általános orvosi szak mellett bábaképzőt, asszisztensképzőt, táplálkozás- és élelmezéstan szakot, balneo-fiziko-kinetoterápia és rehabilitáció szakot, valamint testnevelés- és sportot írd hirdetnek. Mindemellett 70 állami és 140 költségtérítéses hely várja a fogorvosi szakma iránt érdeklődőket, valamint 70 állami és 100 fizetéses hely a gyógyszerészet iránt érdeklődőket.

Másfél ezer hely a Petru Maioron

A Petru Maior Tudományegyetemen hirdették meg idén is a legtöbb helyet a városban: összesen 1505 friss egyetemi hallgatót várnak majd ősszel az egyetemi padokba. A közgazdaság-tudományi és közigazgatási kar 6 szakján 148 ingyenes, 422 fizetéses hely van, valamint 200 diákot várnak a csökkentett látogatottságú képzésre is. A mérnöki kar 7 szakján 149 ingyenes és 201 fizetéses helyet hirdettek, összesen 350-et. A természet- és bölcsészettudományi kar 6 szakjára 148 állami és 207 költségtérítéses helyre várják a jelentkezőket, valamint 30 csökkentett látogatottságú helyet is hirdettek. Mindezekre július 11–15. között lehet majd jelentkezni. A teljes képzés pedig böngészhető a www.admitere.upm.ro honlapon.

Tanítóképzés még egyszer

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudomány Karának marosvásárhelyi tagozatán július 11-19. között várják a jelentkezőket. Az intézmény az óvó- és tanítóképző szakra 20 térítésmentes és 30 tandíjköteles helyet hirdet nappali szakon, 100 tandíjköteles helyet távoktatáson, valamint 100 szintén fizetése helyet hirdet az egy éves továbbképzésére is, amelyet csupán a líceumi tanítóképzők számára indítanak. Részletesebben a www.pszichologia.ro honlapon.

A fent említett felsőoktatási intézmények helyeit, ha összeszámoljuk 3564 egyetemi hallgatónak jut hely Marosvásárhelyen, s ekkor még nem számoltuk a magánegyetemeket, amelyek képzéseivel együtt csaknem 4000 egyetemi helyről beszélhetünk. A Dimitrie Cantemir Egyetemen jó néhány hallgatót várnak, természetesen fizetéses képzésre. A jogtudományi, a közgazdaság-tudományi, a lélektani és neveléstudományi, valamint a földrajzi karon is felvételit hirdetnek. A beiratkozás itt is július 11-én kezdőik és eltart egészen 29-éig.

Forrás: székelyhon.ro

Share this post

PinIt
scroll to top