Szörnyű tragédia rázta meg Kovásznát: egy hét hónapos kisfiú életét vesztette, miután brutálisan bántalmazták. Az elkövető az anya 25 éves élettársa, akit egy közösségi oldalon ismert meg.

Fotó: Freepik
A tragédia február 7-én történt, amikor a ProTV híradója szerint az édesanya végső kétségbeesésében hívta a segélyhívót. A mentősök azonban már nem tudtak segíteni a gyermek életén – a kisfiú nem lélegzett.
A hatóságok a csecsemő testén erőszak nyomaira bukkantak, és a vizsgálatok kiderítették, hogy a gyermek napokon át súlyos bántalmazás áldozata volt.
A szörnyű tett elkövetésével a nő élettársát gyanúsítják.
A csecsemő édesanyja megrázó vallomást tett: „Megütötte a kicsit, majd engem is megütött. Mivel túl sokat sírt, feldühítette, hogy túl sokat sírt. Megfenyegetett, hogy megver.”
A férfi kezdetben azzal próbálta félrevezetni a nyomozókat, hogy a baba kiesett az ágyból, később azonban bevallotta, hogy a gyermek sírása annyira felidegesítette, hogy megverte.
A gyermek nagyapja szerint lánya párja rendkívül agresszív ember volt. A nő korábban hat gyermeket szült, akik közül ötöt már nevelőszülőkhöz helyeztek, míg egy másik, még kétéves gyermeke a nagyszülőknél van.
A család korábban is súlyos tragédiákat élt át: a gyerekek apja nemrég egy balesetben vesztette életét. Az anya ezután ismerkedett meg azzal a férfival, aki most gyermekgyilkossággal vádolva előzetes letartóztatásban van.
A hatóságok súlyos emberölés vádjával letartóztatták az elkövetőt, aki akár 30 év börtönbüntetésre is számíthat.
Ez a tragédia ismét ráirányítja a figyelmet a családon belüli erőszak súlyos következményeire, és arra, hogy a veszélyben lévő gyermekek védelme kiemelt fontosságú.