Csíksomlyó üzenete: az összefogás ereje

„Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt” – hangsúlyozta csíksomlyói prédikációjában Tempfli Imre, a szentmise szónoka.

„A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk” – mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek a több százezer zarándok jelenlétében elmondta, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Az érsek hozzátette, a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek.

Tempfli Imre stuttgarti római katolikus plébános, Oscar Wilde-ot idézve azt mondta, az embertől elvehetik, amit birtokol, de az igazi kincseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el. „Lelked kincseivel lehetsz boldog, azokat nem veheti el senki” – hangsúlyozta Tempfli Imre.

Az ünnepi szónok hozzátette, Isten nemcsak a személyek, hanem a nemzetek, a közösségek útjait is kijelölte. „Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt. A népnek azonban Isten csak addig ad jövőt, ameddig az féli őt” – hangsúlyozta a szónok.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Tempfli Imre úgy vélte, sokan nem veszik észre a válság jeleit, mások úgy gondolják, hogy csak a gazdaság jutott válságba, és kölcsönökkel, gazdasági intézkedésekkel próbálnak úrrá lenni rajta. „Nem a gazdaság, hanem a hit, az emberi értékek vannak válságban” – állapította meg a szónok.

    Dosztojevszkijt idézve mondta, a népeket nem a számuk, hanem a közös eszme, a szent gondolat teszi naggyá. „Egy közös, mindent egyesítő szép gondolat ragadhat ki a válságból” – jelentette ki, majd hozzátette, csak a családban, a közösségben gondolkodva lehet legyőzni a válságot.

    Az összefogás erejét egy az első világháború történeteiből vett példázattal igyekezett bizonyítani. Felidézte, hogy 1918 júniusában az olaszországi Piave folyón az olaszok felrobbantottak egy gátat. A víz az osztrák katonákat elsodorta, de a magyarok megmenekültek, mert parancsnokuk azt a parancsot adta: katonái fogják meg egymás kezét. „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk” – jelentette ki Tempfli Imre. Hozzátette, ha egy ember álmodik, az csak álom, ha sok ember álmodik, az álom valósággá válik. „Kapaszkodjunk össze, hogy a lelkes testvériség valósággá váljon” – fogalmazott.

    Tempfli Imre megállapította: Csíksomlyó lassan nemzeti kegyhellyé válik. Hozzátette, a különböző Mária-zarándokhelyeken Máriának más-más üzenete van. Csíksomlyó üzenete: „újuljatok meg hitetekben, és váljatok egymás testvéreivé”. Úgy vélte, magasra kell emelni Csíksomlyó zászlaját, hogy az jelezze: „a szentlelkű embereket nem lehet legyőzni, mert összeköti őket a testvériség eszméje”.

    A prédikációt az MTI beszámolója szerint több százezer zarándok hallgatta végig a csíksomlyói nyeregben.

    Forrás: MTI/MTI Fotó: Mohai Balázs

    Share this post

    PinIt
    scroll to top