Csillagot választottak az Erdélyi Magyar Néppárt jelképének

Kiválasztották az Erdélyi Magyar Néppárt jelképét – egy fehér csillag lett -, amelynek megtervezésére októberben írták ki a pályázatot.

A bíráló bizottság 58 pályázó 146 munkája közül választotta ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szimbólumát. A legjobb pályamű a Csáki Dénes kolozsvári arculattervező által megalkotott, piros-zöld körbe helyezett, nyolcágú fehér csillag lett – olvasható a párt által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A döntés indoklása szerint „a csillag a magyar népművészetben és mondakörben gyakran használt, ősi védő- és nagy erejű teremtő szimbólum. A nyolc ág az égtájakra utal, jelezve a szétszórtan élő erdélyi magyar közösség együvé tartozását. A csillagos ég az útmutatás, az irányadás jele, a tájékozódás és a biztonságkeresés hathatós segítője, az EMNP is erre törekszik közéleti szerepvállalásával.”

Mint az új pártjelképről írják, „a csillag fényt, megoldást hoz, az EMNP érdekképviseleti munkája pedig méltó kíván lenni ehhez az értelmezéshez. A jelkép az Európai Unió szimbólumrendszerében is fontos helyet kap, a logó ilyen módon a normalitás, az európai értékrend fontosságát hangsúlyozza”.

A győztes pályamű alkotóját 2000 lejjel (146 ezer forint) jutalmazzák.

A hivatalosan szeptember közepén bejegyzett EMNP eddig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács logóját használta, Erdélyi Magyar Néppárt felirattal.

Forrás: MTI

Share this post

PinIt
scroll to top