Csobot Adél és Antal Tímea az X-Faktor döntőjében

Hétvégén választották ki az X-Faktor mentorai kik kerülnek be az RTL Klub tehetségkutatójának élő adásába. A 12 legjobb között két erdélyi lány is helyet kapott. Csobot Adél és Antal Tímea mostantól a legjobbak között bizonyíthat.

Geszti Péter, mentorsegédjével, Tiszttartó Titusszal egy Duna-parti villában várta a mentorházba jutott hat versenyzőt, akik közül hosszú vívódás után választotta ki azt a hármat, akiket magával visz az élő showba.

– Mindent összevetve végül is inkább a kockázatosabb utat választom, mert az engem jobban érdekel egy kicsit – indokolta a döntést a mentor.

Geszti Péter a következő versenyzőket viszi magával az élő showba:
Oláh Gergő
Szabó Dávid
Fehér Zoltán

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Malek Miklós és már jól bevált mentorsegédje, Tóth Gabi feladata az volt, hogy rendhagyó módon hét lány közül válassza ki azt a hármat, akik jövő szombaton bizonyíthatnak. A nagyon erős mezőnyből Malek Miklós a mentorház első estéjén nem is tudott döntést hozni.

    – Ma este biztos nem tudom eldönteni. Szerintem alszom rá egyet és holnap kiderül, hogy mi lesz – fejezte be a napot a mentor.

    A másnap meghozott döntése értelmében Malek Miklós a következő versenyzőket viszi magával az élő showba:
    Kvaka Andrea
    Antal Tímea
    Csobot Adél

    Nagy Feró Molnár Tamással, az Anti Fitness Club énekesével, több, egykori X-Faktor felfedezett dalának szövegírójával a budapesti Buddha Barban igyekezett a legjobb megoldást választani. A csapatok között az idén minden eddiginél erősebb volt a mezőny.

    – Olyan csapatokra vágyom és olyanokkal szeretnék együtt dolgozni, amelyek minden alkalommal meg tudnak lepni – vallotta be Nagy Feró.

    Nagy Feró a következő csapatokat választotta be a döntőbe:
    Like
    Spirit
    P.J.Z.

    Keresztes Ildikó az idén a 28 év felettiek kategóriáját kapta. A döntésben, hogy ki jusson tovább a Mentorok Házából az élő show-ba, Fehér Balázs, a Carbonfools együttes frontembere segített neki. Egy szentendrei házban fogadták az énekeseket.

    – Nekem kiegyensúlyozott, magabiztos énekesekre van szükségem
    – mondta Ildikó, majd nyilvánosságra hozta a döntését.

    Keresztes Ildikó a következő 28 év felettieket választotta be az élő X-Faktor showba:
    Kovács László Stone
    Lass Bea
    Zámbó Krisztián

    Ti örültök az eddigi továbbjutóknak? Szerintetek jól döntött Geszti Péter és Malek Miklós? És mit gondoltok Nagy Feró és Keresztes Ildikó döntéseiről?

    Jövő szombaton, október 13-án 19.30-kor már a legjobb 12 produkciót láthatják a nézők az első élő show-ban az RTL Klub stúdiójából.

    Fotók: RTL Klub

    Share this post

    PinIt
    scroll to top