A marosvásárhelyi Kultúrpalota száz éves évfordulójára szervezett eseménysor zárórendezvényeként avatták fel csütörtök este az épület díszvilágítását.
A díszkivilágítás felavatására a csütörtök délutáni tanácsülés után került sor, így a testület is megjelent a Kultúrpalota előtt. Az ünnepségen felszólalt Kelemen Márton, az RMDSZ megyei tanácsosi frakciójának vezetője, aki magyarul és románul is elmondta, fontos, hogy tudjunk a multikulturalistás jegyében ünnepelni, már csak azért is, hogy közösen tudjuk építeni a város jövőjét.
Felszólalt ezenkívül Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke is, aki hangsúlyozta, ebből az alkalomból különösen a Kultúrpalota építőiről kell megemlékezni, hiszen az ő munkájuk az épület, amely mostantól éjszakai világításban is megcsodálható.
Az estét a Kultúrpalotában megszervezett ünnepi műsor zárta.