Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke nem akar többé politikai úton megválasztott menedzsert a Transilvania Repülőtérre. Az illetékes ugyanis kijelentette, a repülőtér közigazgatási tanácsának funkcióit ezután nem a politikai pártok osztják majd szét.
„Sem az USL, sem a PD-L, sem pedig az RMDSZ nem osztozik többé a zöld asztalnál a légikikötő állásain. Punktum. Ennek nagyon jól be kell szívódnia a marosvásárhelyi pártok székhelyein.” – nyilatkozta Dobre a Megyei Tanács ülésén.
A képviselők megegyeztek arról, hogy ezentúl a helyek betöltését szakemberekre bízzák. Így a repülőtér közigazgatási tanácsának tagjait egy munkaerő-toborzással foglalkozó cég választja majd ki, írásbeli és szóbeli vizsga (interjú) alapján.
Továbbá azt is leszögezték, hogy az adminisztratív tanács elnökének minimális fizetése 2700 euróról 1500 euróra csökkenjen, Dobre ugyanis megjegyezte, hogy a volt reptér-igazgató túl sokat keresett havonta. „Kíváncsi volt valaha is valaki, mennyi volt a fizetése a volt menedzsernek, illetve igazgatónak? Körülbelül 2900 euró havonta.” – tette hozzá Dobre.